Érdekességek

A BULGUR

A bulgur tulajdonképpen tört búza,"török rizsnek" is nevezik. Leginkább a közel-keleti és a török konyha által kedvelt köret. A még éretlen vagy a meghántolt érett búzaszemeket párolják, kiszárítják, majd durvára összetörik . Mivel a bulgurt előzetesen párolják, ezért alig kell főzni, akár elég csak vízzel leforrázni és fedő alatt puhítani. Bővelkedik rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, főleg B-vitaminban és vasban. Kalóriatartalma ugyanannyi, mint a rizsnek, de a glikémiás indexe alacsonyabb, ezért diétához is kiváló . Salátának, köretnek, "tejbebulgurnak", lecsóba, töltött paprikába, sőt rakott kelbe is kiváló.

A KUSZKUSZ 

A kuszkusz valójában tészta, mely úgy készül, hogy durumbúza-daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Észak-Afrikából származik. A kuszkuszban található egyik legfontosabb tápanyag a szelén, mely az emberi szervezet számára elengedhetetlen nyomelem. Többek közt a hasnyálmirigy és a máj megfelelő működésében is szerepet játszik, emellett gyulladáscsökkentő hatásairól ismert, de immunrendszerünket is erősítheti. Egyetlen tál (vagyis kb. 150 gramm) kuszkusz napi ajánlott szelénbevitelünk több mint 60 százalékát tartalmazza. Mindemellett a kuszkusz rendkívül gazdag növényi fehérjében is, viszont lisztérzékeny emberek számára egyáltalán nem ajánlott a fogyasztása magas gluténtartalma miatt.
Elő van gőzölve, ezért elég csak 1,5-szeres forró vízzel leönteni, megsózni, megkeverni, és fedő alatt megpárolni 10-15 percig. Ezután kiváló köretnek, salátának, sőt édességnek is.

Az elfelejtett gabona: A KÖLES
Érdemes újra felfedezni, hiszen élettani, egészségre gyakorolt pozitív hatásai egészen egyedülállóak. A gyomor egyik legjobb gyógyszere, hiszen könnyen emészthető, magas rosttartalma pedig megtisztítja a bélrendszert a salaktól. Mivel nem tartalmaz glutént, lisztérzékenyek, sőt a laktózérzékenyek is fogyaszthatják. Erős lúgosító hatással is bír, és alacsony kalóriatartalmával - miközben gyorsan és hosszabb időre eltelít - jól beépíthető a fogyókúrás étrendekbe.
Szabályozza a vércukor- és koleszterinszintet, magas a kovasav és szilícium tartalma. Az egyik leggazdagabb magnéziumforrás, de tartalmaz foszfort, mangánt és vasat is.
B-vitaminban, fehérjében is gazdag, és erősíti az immunrendszert.
Mi készül belőle?
Alap a köleskása, ami édesen és sósan egyaránt elkészíthető. Reggelire magvakkal, joghurttal, friss vagy aszalt gyümölccsel kiváló energia- és vitaminforrás. Készülhet belőle leves, köret, főétel, desszert, de még kenyeret is süthetünk köles liszttel.
Gazdagíthatjuk vele a lecsót, besorolhat bármilyen rizzsel készült rakott ételbe is, hiszen gyakorlatilag helyettesíthetjük vele a rizst.
Alapfőzés: a megmosott kölest csurgassuk le, tegyük egy lábasba és háromszoros mennyiségű vízzel öntsük fel. Fedő alatt, időnként megkeverve 15-20 percig főzzük, amíg megpuhul. Készíthetjük fele víz, fele tejjel is.

Az inkák aranya: A QUINOA
A quinoa vagy rizsparéj egynyári, lágy szárú növény. Ehető magjáért és leveleiért már az inkák is termesztették. Közeli rokona a cékla, a spenót és az amaránt. Az Andokban - Peru, Bolívia, Ecuador, Kolumbia és Chile területén - őshonos.
A quinoa - amellett, hogy nagyon jóízű - rendkívül tápláló, számos betegség megelőzésében és gyógyításában vállal szerepet. Rendszertanilag nem gabona, de gluténmentes, nagyon könnyen emészthető, magas a fehérje tartalma, tartalmazza mind a 9 esszenciális aminosavat. Ezen kívül gazdag káliumban, mangánban, kalciumban, magnéziumban, vasban, rézben és foszforban, valamint nagyobb mennyiségű B-, C- és E-vitamint tartalmaz.
A migrén mellett még javasolják cukorbetegeknek, szív- és érrendszeri problémákkal küzdőknek, valamit csontritkulás esetén is jó kiegészítő táplálék. A quinoa íze diós, kifejezetten kellemes, ezért is könnyen válhat a rizs és más, már megszokott gabonafélék alternatívájává.
A legenyhébb ízű a fehér mag, a piros és a fekete kissé ropogósabb szerkezetű, és cseppet erőteljesebb aromájú.
A quinoa ideális köretnek, de készíthetünk vele salátákat, használhatjuk töltelékhez, illetve reggeliként is remekül megállja a helyét.
Főzése egyszerű: a mosást követően, kétszeres vízben vagy tejben, ízlés szerint fűszerezve - forrást követően fedő alatt - pároljuk nagyjából negyed óráig!

A KESU egy Közép-Amerikában őshonos, de mára a világ számos országában elterjedt örökzöld fa. A kesufán terem a kesualma, amely nálunk nem ismert, de a termesztő országokban ezt is fogyasztják: C-vitaminban gazdag termés, amelyet nyersen gyümölcsként, puhítva pedig zöldségként használnak fel. Készül belőle lekvár, zselé és szirup, de bor és ecet is.
Az általunk ismert kesudió ennek az almának az alján nő. A nyers mag még mérgező, a feldolgozás során azonban olajban úsztatva vagy iparilag forró levegővel megpörkölik, így válik emberi fogyasztásra alkalmassá.
A kesudió előnyei: megelőzi a rákot, védi a szívet, csökkenti a vérnyomást, segít a hajnak, egészséges a csontoknak, az idegeknek, gátolja az epekő kialakulását, segít a fogyásban, az emésztésben, vitaminban és ásványi anyagban (szelén, réz, vas, cink, magnézium, calcium) gazdag, segít szervezetünkben a vasat jól felhasználni.
Magában, pörkölve, sózva vagy cukrozva fogyaszthatjuk, receptekben dió helyett használhatjuk.
Kesuvajat akár otthon is készíthetünk belőle: 2 csésze sótlan, pirított kesudióból, 2-3 evőkanál olajból, kevés sóból és cukorból turmixgépben pépesítjük.
A kínai konyha dobva-rázva sütött ételekhez használja, és a pirított dió remekül passzol salátákhoz, zöldséges ételekhez is. Mivel magja olajban gazdag (45 százalékban olajat, 20 százalékban fehérjét tartalmaz), étolajat is préselnek belőle.

Egyik legkedveltebb termékünk a mandula. De vajon mindent tudunk róla?
A mandulafa őshazája Nyugat-, Közép- és Kelet-Ázsia. Csonthéjas termése a világ összes olajos magvai közül az egyik legrégebbi és legismertebb. A Bibliában, mint a legkorábban virágzó gyümölcsfa, az éberség, az ébrenlét szimbóluma.
Fontos energia- és tápanyagforrás. Különösen gazdag telítetlen zsírsavakban.
A mandula nem tartalmaz sikért, jó alternatívát jelentve a liszt-érzékenyek számára. Egész sor B-vitamin komplexumot tartalmaz (tiamin, riboflavin, niacin, pantoténsav, B6-vitamin), de jó adag folsav és E vitamin is van benne. Kiváló ásványi anyagforrás, foszfort, vasat, kalciumot, magnéziumot, mangánt, cinket és szeléniumot tartalmaz.
Mindössze napi egy marék mandula biztosítja az ásványi anyag-, vitamin- és fehérjeszükségletet.
Főleg cukrászkészítményekhez, illetve édes ételekhez használatos, főként aprítva vagy lisztté őrölve. A marcipán alapanyagát képezi. Ünnepi ételeket tehetünk vele különlegessé, például mandulás pulyka, mandulás hal.
Minden bőrtípusra jó az olaja, rendszeres használatával a bőr puha és bársonyos lesz.

A PEKÁNDIÓ leggyakrabban az Egyesült Államok déli és középső részén terem.
A csonthéjas gyümölcsfa 30-100 méter magas és akár 300 évig is elél. Ha egy pekándió fa elkezd termelni, átlagosan 75 és 150 kilónyi diót várhat el gazdája minden évben.
A diófélék közül ez tartalmazza a legtöbb flavonoidot, amely egyfajta antioxidáns, és segít megakadályozni a krónikus betegségek, például a szív-, a cukor- és egyes rákbetegségek kialakulását.
Több mint 19 vitamin és ásványi anyag található meg benne, mint az A-, B- és E-vitamin, illetve a kalcium, kálium, mangán, magnézium, foszfor és cink.
Hozzájárul az agy megfelelő működéséhez, valamint segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, és csökkenti a koleszterinszintet.
Alacsony a kalóriatartalma, emellett fokozza az anyagcserét, ezáltal segíti a fogyókúrát.
Önmagában is finom, viszont megpirítva még gazdagabb lesz az íze. Az általunk ismert diónál valamivel aromásabb, édesebb.
Olajat is készítenek belőle, továbbá torták, sütemények, kenyerek, húsok, saláták alapanyaga, de hozzáadhatjuk a reggeli gabonapehelyhez is.

A dzsungel királya, a BRAZILDIÓ (vagy PARADIÓ):
A paradió, brazildió vagy amazonmandula valamennyi köznapi nevét élőhelyéről kapta. Brazília trópusi erdeinek fája, egészen pontosan a Pará szövetségi állam bennszülött növénye. Mintegy 50-60 méter magasra növő örökzöld fája lándzsás levelivel és főként valamennyi növénytársánál sudárabb termetével a trópusi erdők igazi királya. Botanikailag a fazékfafélék családjának tagja.
Kívülről a kókuszdióhoz hasonlítható termése 10-15 cm átmérőjű és 1-2 kg súlyú. gömbölyded, vastag, fás héjú, kicsi fedővel nyíló toktermés. A virágzás után 15 hónapra van szükség a termések megéréséhez. Amikor az érett termés végül lehullik a fáról, nem tanácsos a fa alatt tartózkodni.
Az üregben 10-25 darab 3-6 cm hosszú, háromoldalú enyhén hajlott vonalú mag, azaz a tulajdonképpeni paradió található az egykori virágtengely által meghatározott rendben. A paradió kemény, frissen még szőrös, majd ráncos és rücskös barna héja alatt található a fehér, édeskés dióra és mandulára emlékeztető ízű magbél.
A paradió magbele rendkívül tápláló. 100 g paradió mintegy 670-710 kalóriával ajándékozza meg elfogyasztóját. Hat szemet bekapva annyi energiához jutunk, mintha 200 gramm sülthúst ettünk volna meg.
Kiemelendők a paradió ásványi anyagai
Viszonylag sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és szelént tartalmaz. Ez utóbbi nélkülözhetetlen számos idegi működéshez, fontos szabadgyökfogó, hangulatjavító, szellemi teljesítményt fokozó hatása is ismert. Egyetlen héjatlan paradió 12-25 mikrogramm szelént is tartalmazhat, így 1-2 szem elfogyasztásával a felnőtt napi szükséglet fedezhető, mintha csak egy táplálékkiegészítő tablettát kapnánk be. Kifejezetten ajánlható továbbá azoknak, akiknek minden igyekezetük ellenére sem sikerül hízniuk.
Hazájában és nálunk leginkább nyersen, diákcsemegébe vagy egyéb összeállítású magkeverékekbe téve szokták fogyasztani, de feldarabolva vagy ledarálva a dióhoz, mogyoróhoz és mandulához hasonlóan édességekhez, süteményekhez is felhasználható. Sajtos salátákba, alma és körte mellé fogyasztva is igazi csemege.
Az olaja szintén fogyasztható, továbbá órások, festők és a szépségipar termékeiben is felhasználható.

A PISZTÁCIA Kis-Ázsiában őshonos, de a XIX. században kivitték Észak-Amerikába is, azóta Kaliforniában is nagyban foglalkoznak a termesztésével. A pisztácia csonthéjas gyümölcs, a szőlőhöz hasonlóan fürtökben terem, a kemény, sima, éretten felnyíló héj rejti a sárgás-zöldes, ehető magot.
Miért jó a pisztácia?
Fogyasztása közben szívük, ereik védelmében tesznek valami nagyon fontosat. Ez az apró mag ugyanis rendkívül gazdag a legegészségesebb zsírsavakban: egyszeresen telítetlen, omega-3, omega-6 zsírsavakat tartalmaz.
Összetevői nemcsak nem növelik a vér káros koleszterintartalmát, hanem csökkentik azt, elsősorban az LDL-koleszterint, amely az érfalakra rakódó plakkok kialakulásában játszik fontos szerepet. Így az érrendszert karbantartó, szívvédő élelmiszerként tarthatjuk számon. Több kutatás eredménye megerősítette, hogy a pisztácia - több dióféléhez hasonlóan - férfiaknak kifejezetten ajánlható, mivel fogyasztása valamelyest véd a rosszindulatú prosztata-daganatokkal szemben is.

Fontos ásványi anyagok vannak benne, így fogyasztása hozzásegít a szervezet kálium, mangán, réz, magnézium, kalcium, cink, vas és szelén szükségletének biztosításához. Többfajta B-vitaminnak, folsavnak és az antioxidáns hatású E-vitaminnak is gazdag forrása. Ez utóbbi, zsírban oldódó vitamin jót tesz a bőrnek, a nyálkahártyának, erősíti az immunrendszert. Akár egy maréknyi pisztácia fedezheti a felsoroltakból a napi szükségletet!

Hogyan fogyasszuk?
Minden egészségvédő és egyéb jó tulajdonsága mellett azt is érdemes figyelembe kell venni, hogy a pisztácia energiatartalma igen magas, száz grammja 557 kcal (2332 kJ) energiát tartalmaz, ezért túl nagy mennyiségben nem tanácsos fogyasztani, mert az felérne egy hízókúrával. Abból azonban semmi baj nem lehet, ha 8-10 szemet naponta rendszeresen elrágcsál belőle.

Sózva, pirítva szokták kínálni, de lehet kapni sótlanul is. A pisztácia nagy arányban tartalmaz olajat, így többek között pisztáciaolaj is készülhet belőle. Ezt az aromás olajat főzéshez, salátákhoz használhatjuk. Sótlan formában fagylalthoz, tortákhoz, süteményekhez is használják.